Úgy látszik, a tavasz a divatbemutatók évszaka. Ez alkalommal az Örs vezér téri Árkádba látogattam el, hogy láthassam a Trendek kavalkádja nevet viselő divatshow-t. Ez egy előadássorozat, az elkövetkezendő 2 hétvégén keresztül minden nap megismétlik. 

Ez a bemutató is táncos koreográfiák hangulatteremtésének és a modellek bevonulásának kombinációja volt. Friss, pörgős, fiatalos zene kísérte a műsort, ami a kedvcsináló tánccal tetézve minden résztvevőt táncra perdített...volna, ha nem lettünk volna annyian, mint a kis heringek a konzervdobozban. Így maximum a talpunnkal ütöttük a ritmust :) 

A fehérnemű bemutató előtt a táncosok zöld és rózsaszínre festett testhezálló kezeslábasban adtak elő akrobatikai mutatványokat, majd egy hirtelen mozdulattal a fejük felé húzták a ruhájuk felső rétegét, ami ráfeszült a kezükre és a fejükre, így úgy néztek ki, mint egy óriási virágbimbó. Ekkor léptek a színpadra a modellek bugyi-melltartó kombinációban. Ha jól vettem észre, a férfinézők kicsit mintha közelebb húzódtak volna a színpadhoz :) Szerencsére az ékszerbemutatón már a modellfiúk is részt vettek, és még nagyobb szerencsére alsónadrágban, természetesen, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a kiegészítőkre.

Egy lazább, sportosabb ruhákat bemutató tourban, a srácok biciklivel érkeztek a színpadra, ami hát, hogy is mondjam, méreténél fogva nem volt alkalmas a körbe-körbe karikázásra, így a kifutó végén a hátsó kereket megemelték és így fordították meg a bicajt. Az első sorban álló emberek arcát úgy megközelítette, hogy talán még a gumiszagot és érezhették. Élménydús bemutató volt számukra, nem mondom! Mindenesetre a srácok vigyáztak, és nem töröltek képen egy divatrajongót sem, mindenki épen megúszta :)

A bemutatott ruhák közt láthattunk elegáns, utcai, kiránduláshoz (vagy bicajozáshoz?!) hordató és sportos ruhákat is. Mind szép tavaszi színekben pompázik, a sportruhák pedig erős neonszínekben. Akár sötétben is mehetek futni, láthatósági mellény nélkül, mert a ruha már önmagában világít. Meghozza a kedvet a sporthoz, az biztos, még időben vagyunk a bikiniszezon előtti alakformáláshoz :)

Az igazi hangulatot azonban csak úgy lehet átélni, ha a saját szemével látja az ember, ami nem is olyan sokára lesz: 

ápr. 17-én szombaton 14, 16, és 18 órakor, 18-án vasárnap 14 és 16 órakor, 23-án pénteken 16 és 18 órakor, 24-én szombaton 14, 16, és 18 órakor, 25-én vasárnap pedig 14 és 16 órakor az Örs vezér téri Árkádban. 

Aki pedig kíváncsi arra, amit én láttam péntek délután, a Facebook oldalamon megnézheti a videókat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://globaljucus.blog.hu/api/trackback/id/tr111928204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása