Ha az ember pár hónapot Angliában tölt, akarva-akaratlanul is vásárol néhány ruhát, cipőt, egyéb hasznos holmikat. A gond az, amikor mindet haza is akarja hozni. Repülővel, minimális súlykerettel, kicsi táskában, karácsony előtt. Helyzetemet nehezítette, hogy kis családomra is gondoltam vásárlásaim során és az ajándékaikat feltétlen haza akartam hozni. Persze, aránytalanul magas összegért vehettem volna plusz kilókat és plusz bőröndöt, de nem tettem. Inkább "feláldoztam" magam és lemondtam ruháim nagy részéről és csak a legfontosabbakat pakoltam be, azok is az oldalzsebekbe szorultak. Képzelem, hogy nevettek a reptéri biztonsági ellenőrök, mikor a lézerrel átvilágították a táskámat és mindenhol csoki, tea, könyvek és egyéb kacatok voltak. Bár anyáék sokkal jobban nevettek, hogy tessék, magamnak nem is hoztam szinte semmit. A check-in előtt így is 2 kiló cipőt és ruhát át kellett pakolnom a kézipoggyászba, ami persze majd' szétrobbant, a vállam majd' leszakadt tőle, de legalább széles mosollyal adhattam fel a táskámat a gépre. Utána még szenvedtem pár órát a tranzitban a 10 kilós kézipogyóval, a lila Tesco-s válltáskámmal. Túl nehéz volt, hogy a kezemben vigyem, a hátamra csapva meg leborotváltam vele a duty free suvenírshop polcáról a kínálatot. Ülőhely persze nem volt, mert karácsony előtt, hóviharban megtelnek a repterek. Azonban nem akartam az öltönyös üzletember sorsára sem jutni, akinek szólt az egyik bolt eladója, hogy nem tudja lehúzni a vasrácsot, mert pont az ajtóban ül az oszlopnak támaszkodva. 
Visszakanyarodva a szemfülességhez... Miután a táskám kiürült, mindenki megkapta az ajándékát, kiszedtem az oldalzsebekből a ruháim, rájöttem, hogy azért egy szettben nem lehet járni egész télen, néhány dolgot muszáj vásárolnom. Global Plaza-s barátaim segítenek nekem, hogy ezek a kalandok ne járjanak anyagi csőddel, és megtaláljam a jó leárazásokat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://globaljucus.blog.hu/api/trackback/id/tr441792901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása