Három hét után végre tudtam úgy szervezni a hétvégémet, hogy hazamehessek egy kicsit. A családom nem abban a városban lakik, ahol dolgozom, így elég ritkán látom őket.

Most viszont nagyon izgatottan mentem haza, mert 2 hete egy édibédi mopsszal bővült a család és végre láthattam élőben is, nemcsak az e-mailben küldözgetett fotókról. Nagyon vicces kiskutya, folyton röfög, alvás közben horkol, mindig láb alatt van, és azt sem bánja, ha véletlenül rálépünk. Csak akkor ugat, ha csörög a telefon, vagy csenget a mikró. Mivel egész héten a tesóim gondoskodtak róla, nagy lelkesedésemben természetesen felajánlottam, hogy majd én leviszem reggel sétálni. Ez egy kemény reggel 6-os kelést jelentett, ami Peggy jóvoltából fél órával előrébb jött. Szombaton hajnali 5kor beosont a szobába, röfögött egy sort, megszaglászta a cuccaimat, elkezdte nyalogatni a táskát, amibe véletlenül beleborult a pörkölt előző nap (természetesen kitisztítottam, de hát a mopsz szaglása ugye). Rászóltam, erre kilopott egy zoknit a táskából és azzal akart eliszkolni. Ennyit az ágyban "lustálkodásról", ami reggel 6-ig tartott volna. Nyilván visszaszereztem a zoknimat! Levittem sétálni és egy óráig könyörögtem neki, h pisiljen már, de ő csak boldogan rohangászott. Amikor a tesóim elárulták, hogy nekik ez 10 perc alatt összejön, biztos voltam benne, hogy a mopsz szivat.

A vasárnap reggelem is állatgondozással telt, ugyanis van egy teknősünk is, akinek szintén hobbija a kora reggeli hangoskodás. Ugyanis ilyenkor kezd el ugrálni a kövéről, így befellegzett az alvásnak. Hogy melyik állat a hangosabb reggel, arról órákig elmélkedhetnék. A miértjén még tovább. Tesóim tehát levitték a kutyit, én meg kimostam a teki akváriumát. Éljen a tesók közötti feladatmegosztás :) Reggel 7kor már vittem is anyának a kávét az ágyba és boldogan újságoltam, hogy a teknős után az egész fürdőszobát kitakarítottam, enni lehetne a padlóról.

Délután búcsút vettem a családtól, és visszatértem az albérletembe. Ha már otthon úgyis belejöttem, itt is takarítottam egy kicsit. Mint az emberek általában, én is szeretek zenét hallgatni közben. Be akartam kapcsolni a tv-t, de nem működött. Való igaz, hogy a nők és az elektronikai cuccok nem barátok, de azért egy tv-vel bánni nem nagy kunszt. Nyomogattam a távirányítón és a tv-n is minden gombot, de se kép, se hang. Igen, megnéztem, hogy be van-e dugva és van-e áram a lakásban. Tuti, hogy a készülékkel van a baj, nem velem. Szerencsémre, van egy másik tv a hálószobában. Gondolkodtam a kicserélésen, ami ilyenkor kézenfekvő lenne, de mivel a segítőkész deltás izomzatú fiatalemberek nem jelentek meg varázsütésre, letettem arról, hogy az óriási, 100 kilós tv-t én bárhogy is elmozdítsam. Nem nyugodtam bele, hogy pont a nappaliban ne legyen tv? Áldottam az eszét annak, aki lapos képernyőset vett a másik szobába, mert így a 2 tv pont elfér egy állványon. Nagyon viccesen mutat. A nehéz rosszat hátratuszkoltam, úgyhogy a napi gyúrás is megvolt egy füst alatt, és könnyedén fütyörészve áthoztam a könnyű laposat. Elég sajátos megoldás, olyan, mintha megszállott tv-néző lennék, hogy 2 is van a nappaliban. De hát szükséghelyzet volt és többet ésszel, mint erővel :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.