A csütörtöki napom nagyon érdekesen alakult. Egy átlagos napnak indult, ám délután szóltak nekem Global Plazás barátaim, hogy van egy meglepetésük számomra az estére: részt vehetek egy divatbemutatón az Aréna Plazában! Pont pár nappal korábban tudtam meg, hogy akkor rendezik meg a Wonderland névre keresztelt, idei tavaszi-nyári divatkollekciók bemutatását egy látványos show keretében. Megdobbant a szívem, de nem is futott át az agyamon, hogy én is ott lehessek.

Hát mégis sikerült! Este 9 óra előtt hosszú sor állt a néhai Electroworld előtt. Bentről zene hallatszott és színes fények szűrődtek ki. Csak VIP vendégeket és meghívóval rendelkező embereket fogadtak. Tisztára, mint egy filmben, elhangzott a bűvös kérdés: "Rajta vagy a listán?"

Odabenn nagy volt a nyüzsgés, a színpadot reflektorok világították meg, és a kiszűrődő fényben meg tudtam figyelni a dekorációt is: színes virágkompozíciók, levelekkel befuttatott hatalmas kapu, pillangók a bokrokon és fákon, csillogó szemű állatok, mesebeli növények. Azonnal az Alice csodaországban jutott eszembe. Egyébként nemrég láttam a filmet, úgyhogy még friss volt az élmény, nem csoda, hogy ez ugrott be rögtön.

A rövid megnyitó után a modellek és táncosok fantasztikus hangulatot teremtettek. Minden üzlet bemutatóját a táncosok nyitották meg, szédületes produkcióval. Libabőrös lett a kezem teljesen, le a kalappal előttük! Felfedeztem egy-két Bad Boyzos arcot is közöttük. Az ő kosztümjüket is az éppen aktuális üzlet szolgáltatta, hát néha nagyon viccesen néztek ki a lányok a tüllszoknyában, (akárcsak Avril Lavigne), a fiúk meg rózsaszín párducmintás cicanaciban. Felidézték a már említett Alice világát, az Óz, a csodák csodáját, Gwen Stefani klipjeit, a Disney-rajzfilmeket és a Ponyvaregény sajátos hangulatát. Minden showt a mögöttük folyamatosan változó hatalmas kivetítő tett teljessé, mely egy alkalommal a táncprodukció egyik szereplőjét, a Tom és Jerry rajzfilm kisegerét is megelevenítette.

A hangulat akkor hágott a tetőfokára, mikor a modellek bevonultak a fantasztikus ruhakölteményekben. Sokszor, mikor divatbemutatókat látok a tv-ben, az az érzésem támad, hogy igen, ezek fantasztikus ruhák, de az utcán hordva valószínűleg kinevetnének. Ezeknek a célja nyilván az iránymutatás, stílusteremtés, a képzelet szárnyalása. Ez alkalommal viszont abszolút "emberközeli" ruhákat láthattam, amiket tényleg bátran hordhatunk a hétköznapokban is.

Egészen más így látni a Stradivarius, Mayo Chix, C&A, Replay, Gas, Bershka és Artz Modell ruháit, ötletet ad mit mivel kombináljunk. Nagyon jópofa volt egy-egy jelenetben, mikor a modellek is óriási masnit, vagy Minnie egér fekete füleit viselték a kifutón :) A Triumph fehérneműk bemutatása közben óriási ováció kísérte mind a táncosokat, mind a modelleket, hiszen alig volt rajtuk ruha. A közönségből mindenki ízlésének és preferenciájának megfelelő embereknek fütyült, visított és integetett. Nem semmi hangulat volt. 

Az idei tavaszi-nyári divatra jellemő lesz a bohókás, játékos darabok viselete, a színek bátor használata, még a fiúk részéről is. Nagyot feldobta pl. a ruháikat a cukorkaszínű gurulós bőrönd a színpadon. Megjegyzem, kicsit hiteltelen volt az óriásbőrönd huzigatása, mert szemmel láthatóan üres volt. Eszembe ötlött egyetem éveim emléke, mikor hétvégente 100 gurulós bőröndömmel küzdöttem a buszon és a domboldalon felfelé a kollégiumig. A rendező helyében én sem kínoztam volna a modelleket azzal, hogy telipakolom a táskákat, hadd szenvedjenek a színpadon, bár, tény, vicces lett volna, mikor azt a szituációt prezentálják, hogy rohannak a buszra, és az egyenetlen talajon ugrál a bőrönd, majd egyszer csak megakad a kereke, és féloldalára fordul, szerencsétlen gazdája meg fájdalmas arccal szuggerálja a sofőrt, hogy várjon még egy kicsit... Mondjuk e nélkül is egyedi és formabontó volt a bemutató. Azért lehet, hogy előterjesztem, hogy egy ilyen vicces vonalat követő show-t is csinálhatnának. 

Vissza a trendekhez, nekem nagyon tetszettek a Disney-figurás felsők, dzsungelhangulatot idéző nadrágok és egyberuhák, színes, finom anyagból készült holmik, amiket frappánsan kombinálva igazán stílusos ruhákat varázsolhat az ember lánya és fia magára. 

Jónak tartom az ilyen rendezvényeket, igazi élményt nyújt, remek ötleteket az öltözködéshez és összehozza a divatszerető embereket. Remélem, nem ez volt az utolsó!

Természetesen készítettem jópár fotót, és videót, és nagy örömömre szolgál, hogy ezt nálam láthatjátok először, ugyanis az Aréna Pláza honlapján még nincsenek fenn. 

Kíváncsi vagyok a véleményekre!

A bejegyzés trackback címe:

https://globaljucus.blog.hu/api/trackback/id/tr301876268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása